Figyelem! Mielőtt nekiállnátok
dolgozni! Olvassátok át az alábbi instrukciókat!
Feladatotok az lesz, hogy olvassátok végig a szöveget, majd ez alapján készítsetek a kapott lapokra plakátot! A plakátok elkészítésére az óra végéig van idő! A plakátokat következő órán kell bemutatnotok egymásnak!
Feladatotok az lesz, hogy olvassátok végig a szöveget, majd ez alapján készítsetek a kapott lapokra plakátot! A plakátok elkészítésére az óra végéig van idő! A plakátokat következő órán kell bemutatnotok egymásnak!
-A
plakátok elkészítése előtt készítsetek piszkozatot egy külön lapra.
-A
plakátokra csak címszavakat írjatok fel, bemutatás közben egy külön lapról olvashattok.
-Ha
nem fér rá minden információ/kép a plakátokra szóljatok tanáraitoknak, s adunk lapot.
-Igyekezzetek
a plakátokat minél szebben megcsinálni, mert a legjobbakat díjazzuk.
-Jó
munkát kívánunk! :)
Erdély
Erdély nagy
kiterjedésű földrajzi-történeti táj a Kárpát-medence DK-i részén a mai Romániában. A
magyarok tartósan a 10. században az Alföldről kiindulva a Szamos, Sebes-Körös
és Maros völgyein bevonulva szállták meg. Erről tanúskodik Erdély magyar neve
is, mely a központi magyar tájszemlélethez igazodva, ’erdő előtti, erdőn túli’
területet jelent. Erdély mai magyar lakossága elsősorban Székelyföldön és az É-Erdélyi városokban él. Jelentős
számban laknak magyarok Kalotaszegen, a Barcaságon, a Maros, a Szamos és a Kis-Küküllű
völgyében, valamint a Mezőségen
Székelyföld
Székelyek lakta vidék Erdély DK-i sarkában, ma
Romániához tartozik. A székelyek magyar tudatú és magyar
nyelvű népcsoport. A székelység középkori történetéből kiderül, hogy
szabadságának alapja és záloga a katonai szolgálat volt. A székelyeknek saját,
önálló hadi vállalkozásokra is képes hadseregük volt, amellyel a tatárok ellen
a 13—14. században többször is hadjáratot indítottak. A 16. századig tudták
érintetlenül megőrizni kiváltságaikat. Az 1848-1849-es időszakban tömegesen
vettek részt a magyar szabadságharcba. Az 1920-as trianoni békediktátum után
Székelyföld Románia része lett. A legutóbbi népszavazás alkalmával Székelyföld
területének lakosságából 71%-ék vallotta magát magyarnak.
A
székely férfi népviselet legközismertebb ruhadarabja a szorosan testhez álló,
fehér posztónadrág, a székely harisnya, melynek csak zsinórzata változik
vidékenként, vagy éppen falunként. A harisnyához zsinórszegésű, félkemény szárú
fekete csizma illik és sima kézelős, csukott gallérú felér vászon- vagy
gyolcsing. Az ingre fekete, szürke, helyenként fehér, piros vagy kék- esetleg
sujtásokkal díszített - mellényt öltenek. Szokásos főrevaló nyáron a fekete kalap.
A
székely női viselet legfőbb darabja a kétrészes felsőruha, a rokolya és a
mellény. A rokolya derékban korcba szedett, alján keskeny vagy szélesebb
bársony szegő. A karcsú, rövid mellény egyaránt készülhet a rokolya csíkos anyagából
vagy egyszínű bolti kelméből, bársonyból, zsinórozva, vagy gyöngyös ékkel
díszítve. A kötényeket írt virágmintával hímezik. A székely női viselethez
csizma tartozik. A lányok fejkendőt nem hordanak, hajukat általában két ágba
fonják, és mindkét ágra szalagból csokrot kötnek.
Jellegzetes ételek
Kürtőskalács,
juhsajt, puliszka, erdélyi töltött káposzta.
FELADAT: A tablet segítségével keressetek egy jellegzetes Székely étel receptjére. Előadás közben osszátok meg a többiekkel.
Kürtőskalács |
Juhsajt |
FELADAT: A tablet segítségével keressetek egy jellegzetes Székely étel receptjére. Előadás közben osszátok meg a többiekkel.
Húsvét
Székelyföldön:
A
legények bokrétás kalappal vesznek részt a vasárnapi istentiszteleten, majd azt
követően az esti bálba hívják a lányokat. Éjfél körül minden lány
hazaigyekszik, hogy terített asztallal, süteménnyel, borral, pálinkával várja a
legényeket, akik zeneszóval házról házra járnak hajnalozni és minden lányt
megköszöntenek. Az ajtóhoz érkezve a zenészek elhallgatnak és egy legény
beköszöntőt mond:
Jó
reggelt azoknak, akik itt lakoznak
Verset mondanék, ha meghallgatnának.
Jézus feltámadott, nagy örvendezéssel
Áldják hát az Istent hangos énekléssel.
Áldom én is ezért, mert ma húsvét napja
Virradt mireánk, áldott szent órája
Most jöttem Krisztus kicsi mezejéből
Az illatozó rózsák virágos kertjéből
Verset mondanék, ha meghallgatnának.
Jézus feltámadott, nagy örvendezéssel
Áldják hát az Istent hangos énekléssel.
Áldom én is ezért, mert ma húsvét napja
Virradt mireánk, áldott szent órája
Most jöttem Krisztus kicsi mezejéből
Az illatozó rózsák virágos kertjéből
Jézust
feszítették nehéz keresztfára
Onnan is levették, koporsóba tették.
De úgy akarta a mennyeknek Atyja
Hogy az ő szent testét onnan feltámassza
Azt kívánom, most még sokáig éljenek
Kárt, bút, bánatot sose szenvedjenek
Mind földön, mind mennyben boldogok legyenek.
Onnan is levették, koporsóba tették.
De úgy akarta a mennyeknek Atyja
Hogy az ő szent testét onnan feltámassza
Azt kívánom, most még sokáig éljenek
Kárt, bút, bánatot sose szenvedjenek
Mind földön, mind mennyben boldogok legyenek.
---
A
köszöntő után behívják a háziak a vendégeket és süteménnyel, itallal kínálják
őket. A vidámságból a kislegények is kiveszik a részüket, akik megtisztelik az
ismerős 7-8 éves kislányokat egy-egy kapura, tornácra tűzött zöldággal. Másnap
reggel a fiúk végigjárják a kislányos házakat és versike kíséretében
meglocsolják a lányokat.
Játékok
A
különböző állatfigurákkal főleg a fiúk játszottak. Végtelenül egyszerű a
székely gyermekek által készített kecske is. A mérges bürök
levéltelen szárát kb. 10 cm-es darabokra vágják, a két végét keresztirányban
behasítják, majd az egészet vízbe, például nagyobb tócsába teszik. A víz
hatására a bevagdosott részek visszahajlanak, s így ez a növénydarab nagyon
hasonlít a kecskére, illetve annak szarvára. Az ilyen kecskékből aztán egész
nyájat készítenek.
Tájszavak
acsongat
- csinosít
aharról
- onnan
bernyászkodik
- nyújtózkodik
korcsoma
- kocsma
nagyüdő
- kemény vihar, nagy villámcsattogássa
FELADAT: Keressetek még jellemző Székely tájszavakat!
FELADAT: Keressetek még jellemző Székely tájszavakat!
Székely forgatós tánc
FELADAT: Melyik népdalunk szól a táncos videóban? Keressétek meg a szövegét az interneten!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése